Ajánló

Hol van az íróasztal helye a lakásunkban?

Hol van az íróasztal helye a lakásunkban?

A lassan 2 éve tartó pandémia miatt már régóta szorultak sokan az otthonukba dolgozni. A home office vagy távmunka magával hozta a megnövekedett igényt az íróasztal beszerzésekre, hiszen míg néhány napot ki lehet bírni a kanapén vagy a fotelben dolgozva, tartósan mindenképp kényelmesebb és egészségesebb is, ha van egy dedikált íróasztal, amit tudunk munkára használni.

Ha pedig helyet keresünk az íróasztalunknak, akkor a legfontosabb, hogy mindenképp természetes fény közelében keressük az új bútordarab helyét. Ez azért is elengedhetetlen, mert a szemünket sokkal kevésbé veszi igénybe, ha a mesterséges fényforráson túl természetesen fény is rendelkezésre áll. Gyakori hiba még, hogy az íróasztal a lakás egy szeparált, távoli helyén található, ami sokakból rossz érzést válthat ki, egy ízlésesen kiválasztott íróasztal tökéletes kiegészítője lehet bármely szobának. Ha hely szűkében vagyunk, akkor nyugodtan dönthetünk sarok íróasztal mellett is, a lényeg, hogy olyan sarkot válasszunk, ahová érkezik természetes fény is.

Általában a távmunkához szükségünk van laptopra, ezért a számítógép asztal beszerzése után figyelni kell arra is, hogy a laptop monitorja szemmagasságban legyen, erre ma már tökéletes laptop alátétek vannak, de jó ideiglenes megoldás lehet például könyvekkel alátámasztani a laptopot. Akkor van ideális magasságban a laptop vagy monitor, ha egyenesen tartva a hátunkat, a tekintetünkkel a monitor közepét pillantjuk meg.

Ha pedig nemcsak a távmunka, de a távoktatás is érint minket, különös tekintettel kell lennünk arra, hogy a gyerek íróasztal azon túl, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű fényt kap fel van szerelve jegyzetfüzettel és a levegőt is javító, nyugtató hatású növényekkel. Valamint figyelnünk kell rá, hogy ne kerüljön folyadékkal teli pohár a számítógép vagy laptop közelébe, hiszen egy hirtelen mozdulattól bármikor felborulhat és a tartalma az elektronikus eszközeinken landolhat.

Természetesen a megfelelő méretű és jól elhelyezett íróasztal mellett legalább annyira fontos, hogy a hozzátartozó széket is ekkora odafigyeléssel válasszuk ki.